Úton lenni jó!

Ha kimozdulsz a komfortzónádból, olyan élményekkel gazdagodsz, amely minden nehézségért kárpótol. Múlt hét végén mi is elindultunk a Pilisbe egy könnyű túrára, csak olyan visszafogott távolságra, bemelegítésként.

Az első réten leterítettük a plédet és élveztük a nap meleg sugarait és persze azonnal megettük a magunkkal vitt szendvicseket. :) Persze, hogy Rekaboo zsákokkal voltunk, ez nem kérdés :). Nem tudom ti hogy vagytok vele, ha kiteszem a lábam a természetbe, azonnal megéhezem. Talán a friss levegő teszi, vagy csak az, hogy máskor nem gyártok magamnak ínycsiklandó szendvicseket :). Hozzáteszem, most sem én gyártottam, hanem legjobb barátnőm. 

Szóval igazi vasárnapi hangulatban múlattuk az időt és jókat röhögtünk. Egy óra múlva erőt vettünk magunkon és nekiindultunk.

Potyogtak mindenfelé a makkok, mi meg gondosan összegyűjtöttük őket, amíg össze nem állt egy teljes makkcsalád.

Már régóta mentünk, amikor kezdett gyanús lenni, hogy a megtett távolság túl nagy a tervezetthez képest. Térképünk persze nem volt, úgy túl egyszerű lett volna. Szerencsére jött egy erdészeti rendész, akit kifaggattunk, hol is lehetünk éppen. Naná, hogy nem ott, ahova indultunk. Picit elcsigázva folytattuk az utat, megettük a maradék almát és csokit, amit magunkkal vittünk és tervezgettük, hogyan fogunk stoppal visszajutni a tisztáshoz, ahol az autót letettük. 

Aztán pár kilométerrel később megpillantottuk újra korábbi informátorunkat, akitől a biztonság kedvéért rákérdeztünk, merre is van az arra. Akkor már elég elcsigázottak lehettünk ahhoz, hogy megsajnált minket és elvitt a kereszteződésig, ahol stoppolni akartunk.

Az útelágazásnál nem volt szíve kitenni minket és a maradék 12 km-t már vele tettük meg a visszaúton. Útközben érdekes sztorikat mesélt erdőbéli munkájáról és a hozzánk hasonlókról, akik kimerészkednek a természetbe felkészületlenül.

Jól elfáradva, de fantasztikus élményekkel (na meg egy kullanccsal) hazatérve kicsit sem bántuk meg, hogy kimoccantunk végre.